Zenekarok

Echonald

A 2006-ban alakult Echonald zenekar a symphonic-progressive metal műfajt képviseli hazánkban. Ez a műfajbeli fúzió lehetővé teszi, hogy egyéni, színes és változatos produkciót nyújtsanak a koncertjeik alkalmával. A zenekar 9 kiadvánnyal rendelkezik, de az első sikert a 2014-ben megjelenő Még lélegzem című lemezük hozta, amellyel több sikeres fellépést tudhattak maguk mögött. Következő évben jelent meg a zenekar Tükörkép nevet viselő 2. nagylemeze. A névadó dal bejárta a világot, több európai lemezbolt polcán is megtalálható volt, a 2015-ös Rock4All válogatás lemeznek köszönhetően. Ezáltal nagyobb lehetőségekhez jutott a zenekar, így egyre több helyen volt lehetőségük fellépni, többek között például a Syma Csarnok nagyszínpadán és a szerencsi Csokoládé Fesztiválon is, melynek évek óta visszatérő vendégei. A 2016-ban megjelenő Színvilág albumuk áttörést hozott a zenekar életében, hisz ennek hála már egyre szélesebb körben lettek ismertek. Ezen kívül fontos szerepet is szántak neki, ugyanis a lemez teljes bevételét a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági alapítványnak ajánlották fel. Ekkor indult a csapat először önálló turnéra. Ezzel egyidejűleg készítették a 10. születésnapjukon megjelent Tíz év Echonald című lemezüket, ami a MAHASZ lista 9. helyén nyitott. Számos fesztiválon részt vettek, az őszi turnéjuk alkalmával bejárták az országot. Decemberben adtak először akusztikus koncertet, ami hatalmas siker volt. A srácok tele vannak energiával, az új lemezükön dolgoznak, sok meglepetést és izgalmat tartogatnak a közönségnek.
Tagok:
Krajczár Márió dobok, vokál Kurucz Ádám szólógitár Tóth János ritmusgitár Krajczár Ferenc basszusgitár, ének

Felvételek:
Változunk
Mélyből
Videók:
monster
marshall
natal.png
eden
rockyourself
audiozona
hangaruhaz